2012 (70)

Egy jó magas fenyő tövében emberi csontváz feküdt, zöld folyondárral körülfonva, mely az apróbb csontokat kissé föl is emelte; néhány ruhacafat volt rajta. Azt hiszem, egy pillanatra mindnyájunkon végigfutott a hideg.

• Tengerész volt - szólt George Merry, aki bátrabban, mint a többiek, egészen a közelébe ment, és a ruhafoszlányokat vizsgálgatta. Legalábbis ez valódi matrózszövet.

• Helyes, helyes - szólt Silver -, valószínű is; azt hiszem, egyiktek sem várta, hogy egy püspököt találunk itt.

• Nem azt mondtam, hogy tetszik, Harry. Azt mondtam, hogy lekötött. Ez nagy különbség.

• Igazán szörnyű - mondta végül -, hogy manapság az emberek olyan dolgokat mondanak a hátunk mögött, melyek szóról szóra igazak.

Sajnos a klasszikus és a kvantumelmélet elgondolásainak szép, zökkenőmentes illeszkedése és a miniatűr Naprendszerként ábrázolt atom megnyugtató képének köszönhetően a modell a kelleténél tovább megmaradt a népszerűsítő könyvekben éppúgy, mint az iskolai, sőt még az egyetemi tankönyvekben is.

Abban nem reménykedhetünk, hogy a tankok, a mieink vagy az amerikaiak megakadályozzák a nácizmus újjászületését. Vagy várjuk meg, amíg kihal a kortársaim és a »bajtársaim« nemzedéke? De hiszen, amíg ez a nemzedék kihal, még mindig meg tudja fertőzni a gyerekeit, az ifjúságot, az igazolt hazugság és a szívekbe-fejekbe elültett rémület bacilusaival. [...] Meg kell tanulniuk élni a szabadsággal. Márpedig ez a legbonyolultabb: megtanítani egy népet, egy egész népet, hogy éljen azzal, ami a legdrágább mindabból, ami embernek juthat: a szabadsággal, amelyet szilárd törvények biztosítanak...

• Néne! Jöjjenek a csontházba! Ma van az őrzőangyalok emléknapja!

• Hát aztán! holnapra elmúlik.

Az interkomkapcsolat tökéletesen működött, a delírium tremenshez hasonló eredménnyel.

The salarians had a saying: the mind with many secrets can never rest.

– Áruljon el valamit, Ryan – kezdte Borogyin, és rágyújtott egy cigarettára. – Maga szerint mi döbbent majd meg bennünket a legjobban Amerikában?

Jack a kapitány tányérjára bökött.

– Az élelmiszer-áruházak.

– Az élelmiszer-áruházak? – ismételte hitetlenkedve Mancuso.

– Az Invincible fedélzetén egy CIA-jelentést olvastam azokról, akik átjönnek hozzánk. – Ryan nem akarta a disszidens szót használni, mert most lealacsonyítónak érezte. – Állítólag a világnak arról a feléről érkezőket az döbbenti meg legjobban, amikor először végigjárnak egy élelmiszer-áruházat.

– Akkor mondja el, milyen – parancsolta Borogyin.

– Az épület körülbelül akkora, mint egy futballpálya, na jó, talán valamivel kisebb. A bejáratnál az ember odahúz magához egy bevásárlókocsit. Jobbra vannak a friss gyümölcsök és zöldségek, és az ember lassanként végigsétál a különféle osztályokon. Gyerekkorom óta így vásárolok.

– Azt mondja, friss gyümölcsök és zöldségek? Télen is?

– Hogyhogy télen? – kérdezett vissza Mancuso. – Télen valamivel drágább, de mindig van friss áru. Ez hiányzik a hajón a legjobban. A friss zöldség és tej csak egy hétre elég.

– És hús? – kérdezte Ramiusz.

– Mindent megtalál, amit csak akar – felelte Ryan. – Marhahúst, sertéshúst, bárányt, pulykát, csirkét. Az amerikai farmerek nagyon szorgosak, jól dolgoznak. Amerika önellátó élelmiszerben, és rengeteg a feleslege. Maga is tudja, hogy a Szovjetunió gabonát vásárol tőlünk. Mi sokszor azért fizetünk a farmereknek, hogy ne termeljenek annyit, mert a többletet valahogyan mérsékelnünk kell. – A négy orosz hitetlenkedő arcot vágott.

[...] az ember ritkán jut abba a helyzetbe, hogy hindu tájszólásokban SOS-üzeneteket kelljen megfogalmaznia, s az ilyen szellemi munka bizonyos elmélyülést kíván.

Miért gondoljuk azt, hogy azért, mert az egyik hit igaz, a többinek mind hamisnak kell lennie?

– Nincsenek ambíciói? S hogy tudta elkerülni ezt az elterjedt nyavalyát?

Conway ezúttal először érezte, hogy részt vesz a beszélgetésben.

– Hivatásomban mindig úgy találtam – mondta –, hogy abban, amit általában sikernek neveznek, rendszerint kevés örömöm telt, eltekintve attól, hogy eléréséhez nagyobb erőfeszítésre lett volna szükségem, mint amilyenre kedvem volt. Konzulátusi hivatalban dolgoztam, elég alárendelt helyen, de megfelelt nekem!

– S lelkével nem vett benne részt?

– Sem lelkemmel, sem szívemmel, sem erőmmel! Természetem szerint lusta vagyok!

Hé, igazán szörnyű dolog férfinak lenni. Komoly teher, hogy mindenhova magammal viszem az egómat [...]

Szánnivalók ezek a habókos lángelmék, törpe szellemű titánok, akiket a természet már bölcsőjükben nyomorékká tett sötét tréfájával: tehetséget nem adott nekik, de egy Leonardóhoz méltó szenvedélyes alkotni vágyást ültetett beléjük.

[...] tegyük föl az egyszerűség kedvéért, hogy egy helyre kerülünk, megérkeznék utánad a mennyországba, és színről színre látnék - hát mindent. Akkor ott mit tudnál mondani, édesem? Még az Úristen is zavarba jönne. Azt meg csak nem akarhatjuk, mi?!, öregem.

Meglehetősen éles fekete-fehér felvételek voltak Hirosima elpusztításáról, többnyire a levegőből fotózva. A városi fények megcsillantak a fényes papíron, mintha maga New York feltűnő panorámája zúzná szét Hirosimát.

• Minden kész?

• Mondjuk, hogy igen, Phil - közölte idegesen vigyorogva Sanda. - Túlságosan sok az ember, szinte semmilyen ellátmányt nem viszünk magunkkal, a kötélzetet csipeszek meg spárga tartja egyben, a navigátor pedig egy félkarú holdkóros, aki egy dobozban lévő levágott fejtől veszi az útirányt.

-  Kitűnő - biccentett Davies. - Remek munka. Tudtam, hogy a megfelelő embernek adtam a fedélzetmesteri posztot.